2005-ben a Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére Benedek Elek születésnapját – szeptember 30-át – fogadták el a magyar népmese napjának. Az emléknap célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai népmesekincs értékeire, valamint a mesékben fellelhető egyetemes örök értékeket, bölcsességet átadja a legfiatalabb nemzedékek tagjainak.
A 2005-ben meginduló magyar népmese napja kezdeményezés hamar népszerűvé vált. Könyvtárak, iskolák, óvodák százai álltak a kezdeményezés mellé. Ezen a napon minden évben sok ezer mesét mondanak el, ezáltal is hitet téve a népmesék soha meg nem szűnő bölcsessége mellett.
Forrás: magyarnemzet.hu
Óvodánk is csatlakozott e nemes kezdeményezéshez. Hagyománnyá vált, hogy minden évben ez alkalomból mese előadással lepjük meg az óvodánkba járó gyerekeket. Az idén A kiskakas gyémánt félkrajcárja című népmesét adták elő intézményünk munkatársai. Az apróságok hálás közönségként, figyelmesen hallgatták a mesét és együtt nevettek a török császáron, amikor a darazsak csipkedni kezdték a farát.



