Ebben az évben is megrendeztük óvodánkban az autómentes napot. A gyerekek boldogan újságolták reggel, hogy ki mivel érkezett. Voltak akik biciklivel, rollerrel, futóbringával, lábbal hajtós motorral, gyalog jutottak el az oviba. A legkülönlegesebbnek a tündérszárnyakon érkező kislány bizonyult.
A csoportokban lázas munka folyt. Képkártyák segítségével, érzékenyítő beszélgetésekkel hívtuk fel a gyerekek figyelmét a környezetvédelem fontosságára. Vonatos szerepjáték keretein belül megtanulták hogyan illik viselkedni a tömegközlekedési eszközökön. A KRESZ pályán ügyességi feladatokkal tehették próbára magukat. Játékosan ismerkedtek a közlekedési táblák jelentésével. Az óvodapedagógusok által készített játékokkal keresték a járművek árnyékát, s azt is megtanulták hol közlekednek (úton, vízen, levegőben). A közlekedéssel, járművekkel kapcsolatos dalok, mondókák, versek elmaradhatatlan részei voltak a sokszínű programnak.
Reméljük, hogy minden gyermeknek sikerült maradandó élményt nyújtani!
